Tölthető a The Walking Dead: The Final Season 3. részének magyarítása

2019.11.10 14:12

A célegyenesben van már a The Walking Dead utolsó évadjának magyarítása

Bár még csak a harmadik rész fordítását hoztuk el, de már az évad- és egyben sorozatzáró részből is csak a lektorálás és tesztelés van vissza – Ateszkomának köszönhető, hogy mostanra az utolsó sorok is lefordultak.
Tehát ígérjük, a következő részre nem kell majd annyit várni, mint a 3. részre kellett. :)

Mostanra kezd visszarázódni a csapat a régi kerékvágásba, új projektötletünk is van, és még a grafikusunknak is lett új bojlere. És nem, a Far Cry Primalt sem felejtettük el – itt áll már a sorban, hogy végre felváltsa a TWD helyét.

Ebben a magyarításban pótoltuk a második rész grafikai fordításait is, és természetesen a harmadik rész textúrafordításait is tartalmazza. Sőt, a nemrég megjelent Definitive Series-zel is kompatibilis a magyarítás FEARkának köszönhetően. (Azonban ebben a verzióban az epizódok végén megjelenő döntések fordítása technikai akadályok miatt nem lehetséges.)

Ezen az epizódon is dolgozott egy-két veteránunk, de új fordítók is csatlakoztak hozzánk, akik nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a fordításban. Az epizód elkészültéhez a következő emberek járultak hozzá, nekik lehet köszönetet mondani:

TaleHunters fordítócsapat:

PROJEKTVEZETŐ
Kristinus Gergő (FSquirrel)

FORDÍTÓ
beni_sajt
Bogdán Patrik
FEARka
Kathleen Dirthpush
Kristinus Gergő (FSquirrel)
Lasekoo
MeteorNinja
P4n1ck
Petra
Pottedflower
Vida László

LEKTOR
Kristinus Gergő (FSquirrel)
Nymph

VEZETŐ GRAFIKUS
Ország Tibor

TOVÁBBI GRAFIKUSOK
FEARka
Forró Kinga (Jótündér)

TECHNIKUS
FEARka

TESZTELŐ
FEARka
Kristinus Gergő (FSquirrel)
profetaa
WhiteWolf

Nekik köszönhető az epizód elkészülte.
A magyarítás alább elérhető. Jó játékot kívánunk hozzá! ;)

Letöltés

A letöltött .rar állományt csak a WinRar 5.0-s vagy újjabb verziójával lehet kicsomagolni.